Miért olyan nehéz a karácsony körüli időszak?

Az idei karácsony más lesz….

Lemondás? Lelkiismeretfurdalás? Kétségbeesés? Várakozás? Túlfeszítettség?
Az idei karácsony sok embernek lesz még nehezebb. Olvasom a hozzászólásokat, a kétségbeejtő vallomásokat.

A kenyeret, a tésztát sem tudjuk megvenni…. inkább készítünk otthon, így jobban kijövünk. Szaloncukor sem lesz a fán…. vagyis az ágakon, mert fa sem lesz. Túl drága. Az ünnepi ebéd, vacsora egyszerű lesz, hasonló, mint a hétköznapiak.
Nem könnyű ezeket a sorokat olvasni. Nem azért, mert nehéz időszak van és jön, hanem azért, mert mennyien nélkülöznek, egyre többen…. és közben mennyi fájdalmas érzés van bennük.

Lemondani alapvető élelmiszerekről, amit eddig meg tudtak venni. Lemondani ünnephez kapcsolódó édességekről, sütikről és ajándékokról. Egyre szűkül azok köre, akiket megajándékozunk anyagi megfontolásból. Persze nem az ajándék számít…. én is így gondolom. Az adás öröme csorbul, örömet okozni a szerettünknek. Igen, itt jön a kézzel készített ajándék, ami talán még nagyobb örömet tud adni. Ez így van….. mégis….

A bennünk lévő érzések felől közelíteném meg. A lemondás, a nem tehetem meg, nem tudom, mi lesz hó végén, mit fogok mondani a gyermekemnek, hogy nem tudtam megvenni, apróságok lesznek a fa alatt, mindent megteszek, dolgozom és még így sem telik annyi mindenre. Nem tudunk leutazni a vidéken élő rokonokhoz, csak a gyerekeknek veszünk apróságot, vegyünk fel hitelt gondolatok…

Közben annyi szülőnek szorul össze a szíve, kezd el szorongani, lehangolttá válni.

Persze vannak, akik nem ezekkel a gondokkal küzdenek…. de ki tudja ők milyenekkel.

Oly sokszor eszembe jutnak a nagyszüleim, akik hasonló lemondásokról meséltek….. vagyis akkor nem lemondásokról, hanem természetes állapotról, mely számukra megszokott volt.

Volt finom foszlós kalács, dió, saját készítésű derelye, ha volt állat, akkor akadt egy kis hurka, kolbász. Viszont béke volt a lelkükben, örültek, hogy megpihenhettek és együtt lehettek. Hálát adtak, hogy élnek (megannyi háború, harc, államosítás után), hogy egészségesek, hogy együtt van a család.

karácsonyi koszorú Sonkoly Zsuzsa párterapeuta

Nehéz időszak elé nézünk…. halljuk sok elemzőtől. Mégis kellenek a kapaszkodók. Másfajta kapaszkodók.

Kapaszkodók, hogy ne a lemondásokat lássuk nap mint nap:

1.) Meg kell keresnünk az apró örömöket, melyek aznap boldoggá tettek.

2.) Olyan emberekkel legyünk több időt, akiknek jó a társaságában lenni, önmagad lehetsz mellettük.

3.) Arra figyeljünk, ami van, amit meg tudtam teremteni, ne arra, hogy mi volt tavaly, mi mindent nem tudtam az ünnepek köré varázsolni.

4.) A meghitt pillanatokra, beszélgetésekre, közös játékra, pihenésre helyezni a fókuszt, hogy észre vegyük az érzelmek tudnak a legmélyebb benyomást adni.

5.) Minden nap tenni valamit magunkért és a szerettünkért, ami örömet okoz, melegséggel tölt el.

6.) Minden nap értéket adni a cselekedetünknek, lenyomatot hagyni az emberi kapcsolatainkban, melyekre jó visszatekinteni.

7.) Hálát adni, ahol most vagyunk. Hálát adni, amit elértünk. Hálát adni az életünknek, kapcsolatainknak.

8.) Az anyagi javak (ajándékok) helyett érzelmet, örömet, kacagást, önfeledt játékot adni a szeretteinknek.

9.) Akár egy levelet, melyben őszintén leírod, hogy mit jelent számodra a másik, mit köszönsz neki, miért szereted, miért fontos számodra.

Muszáj az emberi értékekre helyeznünk a fókuszt, az érzelmeket megélni, adni.

Ez kiapaszthatatlan bennünk, soha nem fogy el, mély kötődést, kapcsolódást eredményez!!! Ezt meg tudjuk tenni magunkért. A magunk kis világát tudjuk befolyásolni. Az élményt senki el nem veheti tőlünk.

Ne fukarkodjunk a szeretettel, az odafordulással, a másikra való odafigyeléssel. Az együtt élménye, az összefogás tud átsegíteni bennünket a nehéz időszakokon.

Ha magunkon segítettünk, nézzünk körbe, kinek hiányzik egy mosoly, egy kedves szó, egy bátorítás….

Vigyázzunk magunkra a készülődés napjaiban…. a lelkünket készítsük fel, öltöztessük fel.

A következő cikkben a párok közötti feszültségről írok. Miért is erősödnek fel a nézeteltérések.

 

Baráti szeretettel: Sonkoly Zsuzsa