Érzelmi kommunikáció

„Hogy jutottunk el idáig? Miért vagyunk ennyire távol egymástól?”

Oly sokan kérdezik…

  • Miért nem ért meg a párom?
  • Miért ért félre, amikor én elmondom, hogy miért rossz, ahogyan mondja?
  • Miért jutunk minden alkalommal ugyanoda a veszekedések során?
  • Visszahozható az érzelmi közelség ennyi év után?

Párkapcsolatok legszilárdabb alapjának, a kommunikációnak kell lennie.
A párok a párkapcsolat elején nem fektetnek elég időt arra, hogy igazán tisztán tudjanak kommunikálni, kifejezni a másik számára értelmezhetően önmagukat, megfogalmazni igazán mélyen bújó szükségleteiket, vágyaikat.

Az első hónapokban, a randizás idején mindkét fél belső érzelmi igénye, a kapcsolódás vágya. Igazán mélyen kapcsolódni, hogy kialakuljon az a kötődés, melyre gyermekkorunkban a szüleinknél vágytuk, később a párkapcsolatban. Így minden mondatot, történetet, amit a másik mond, a közös MI érzelmi tartományba helyezünk.

  • Én is ezeket a filmeket szeretem…
  • Én is ugyanígy gondolkodom dolgokról…
  • Én is ezeket az élményeket szeretem…. stb.

Megteremtjük a MI világunkat, minden közössé válik. Minden pillanatot a másikkal szeretnénk megélni, minden élményt közösen átélni.
Majd az összeköltözés, a közös-MI élet kialakítása hozza az apró nézeteltéréseket, de nem beszéljük meg, mert fontosabb az érzelmi kötelék, kötődés, mint az apró különbözőségek.

Nem igazán tanultunk meg visszajelezni, átbeszélni az egyedi igényeinket, érzelmi szükségleteinket. Nem szólunk, ha valami kevésbé tetszik, mert félünk, hogy a másik kritikának fogja venni, megbántódik, összeveszünk, másrészt biztos bennünk is vannak hibák.

érzelmi kommunikáció 1 600x400

De a lelkünk legmélyén, félünk elveszíteni a másikat, a kapcsolatot, az érzelmeket. Úgy érezzük, hogy elég jól mennek a dolgok, több jó történés van a kapcsolatunkban, mint rossz, inkább nem is szólunk ezekért.
Majd egyre többször történik ugyanaz, ami nem esik jól, megbánt, fájdalmat okoz.

Két megoldásunk szokott lenni:

Beszéljük meg!
Az egyik fél megy-megy és megbeszélni akarja a történést, a másik leginkább kilépni a helyzetből.
Próbáljuk visszajelezni a párunknak, hogy ami történt rossz nekünk, mert Ő ezt és ezt tette. A másik pedig elkezd védekezni és ő is mond számára fájó dolgokat.

Hogy is zajlik ez legtöbbször:
„Nagyon rosszul esett, amikor én kértelek, hogy töltsük együtt a szombatot, menjünk el valahova, Te azt mondtad, most nincs kedved, fáradt vagy. Mindig van valami, ami miatt nemet mondasz…. munka, rokonság, fáradtság. Te nem is szeretsz velem programozni. Neked mindig más a fontosabb, mint én. Te nem is teszel a kapcsolatunkért, pedig én annyi mindent megteszek, áldozatot hozok, Te vagy az első helyen.
Te pedig észre sem veszed.”

Mi is történik?
A másik hibáztatásnak fogja meghallani, kritikának, hogy mit csinál rosszul, miben rossz és miben hibázott. Te…. Te… Te…

Ő vagy elkezd védekezni és/vagy rákontrázni:

„Nem is igaz. Nem jól látod a dolgokat. Nem is utasítottalak vissza, nem jól érzed. Nem is úgy történt. Én mindent megteszek, mindenhol teljesítek, de az is érted van. Te meg mindig a barátnőiddel beszéled meg a dolgokat, itthon már semmit nem mondasz. Mindig az a program, amit Te szeretnél. Miattad nem mentem el a fiúkkal motorozni, mert rögtön rosszul esett. Te is elmész a szüleidnek segíteni, én meg a haveroknak, mi ebben a különbség? Hagyjuk!”

– Beszéljük meg!
– Én most nem akarok erről beszélni!
– Megint elmenekülsz a problémák elől!
– Megint ugyan oda lyukadunk ki!

Bezárkóznak a saját megbántottságukkal, fájdalmukkal. Elzárják az érzelmeiket egymás irányába.

érzelmi kommunikáció 2 600x400

A csendet választom, így viszont szép lassan eltávolodom érzelmileg.

„Fáj, de nem szólok, mert akkor azt gondolja elégedetlen vagyok. Nem szólok, mert szorongok, mi van, ha elveszítem, mi lesz velem, ha elhagy. Lehet, hogy tényleg velem van a baj. Inkább elzárom az érzéseimet, próbálok nem tudomást venni róla. Próbálom védeni az érzéseimet, hogy kevésbé fájjon, ezt pedig úgy érem el, hogy bezárom, ami fáj.

Igaz egyre kevésbé merek megnyílni, egyre kevésbé merek bízni benne-bennünk. Egyre távolabb érzem magamtól őt, de legalább az érzéseimet is. Bezártam magam. Elzártam magam. Eltávolodtunk egymástól. Nem merek bízni benne és a kapcsolatunkban sem.”

Kötődési mintázataink gyerekkorunkban alakulnak ki, szüleinkkel való kapcsolódásunk kapcsán. A szerető, gondozó személy, hogyan van jelen az érzelmi életünkben.

  • Számíthatok a szüleimre érzelmileg?
  • Biztonságban érzem magam velük?
  • Érzelmi kapcsolódásuk folytonos, stabil vagy kiszámíthatatlan?
  • Egyszer tudnak kapcsolódni és figyelnem az érzelmi szükségleteimre, máskor pedig elutasítanak.
  • Elérhetőek érzelmileg?
  • Meg lehet mutatni, hogyan vagyok, melyre ők biztonságosan reagálnak?

Rengeteg belső érzelmi szálon kötődünk a szüleinkhez, mely rögzül a lelkünkben, érzelmi stabilitásunkban, vagy annak hiányában.
Kötődési mintázatainkban alapvető félelmek is rögzülnek érzelmi szinten.

 

Kapcsolat erősítő napokat kívánva: Sonkoly Zsuzsa