A mai digitális és online világban az a személy tűnik ki az átlagból, az általános „zajból”, aki valamiben más, egyedi és különleges. Ugyanez igaz a társkereső fórumokra is. Kire leszünk kíváncsiak?
Aki valamilyen formában más fotót, más szöveget ír magáról…. mert ilyet még nem olvastam és nem láttam. A bemutatkozói oldalon elképzelhető, hogy szeretne kitűnni a többiek közül ezért extrém, egyedi gondolatokat ír magáról és így folytatja a beszélgetést a későbbiekben is. Hiszen az érdeklődést fent kell tartani.
Pszichológia szempontból milyen szálak mentén gondolkodhatunk:
Miért van szüksége túlzó viselkedést mutatni?
Miért egy ilyen képet mutat magáról? (vicc, csak magáról beszél, az exeiről beszél, hol ír – hol napokig eltűnik, egyszer azt mutatja hogy érdeklem, majd tudomást sem vesz rólam, hirtelen megharagszik, megbántódik, rettenetesen elfoglalt egyik baráti társaságból megy a másikba, nincs ideje a „párkapcsolatra”, csak „laza” kapcsolatban, időtöltésben gondolkodik.
Általánosságban elmondható, könnyebb egy képet mutatni magunkról, mint a valóságot, az érzelmeinket.
Óvatosak vagyunk és félünk közel engedni magunkhoz a másikat, mert ki tudja mi lesz az ismerkedésből, milyen a másik személy, meddig fog tartani a kapcsolat. A felszínt mutatjuk, viszont vannak olyan személyek akik mindezt megfűszerezik és nagyobbat mutatnak magukról, mint a személyiségük valódisága. Mindenki a szebb arcát szeretné mutatni egy ismerkedésnél – öntudatlanul is.
Másrészt ha időt hagyunk az ismerkedésre láthatóvá válnak a furcsaságok, a fura reakciók, fura válaszok és kérdések, kiszámíthatatlan reakciók, a túl gyorsan akar sok időt tölteni velem, túlságosan figyelmes, túl nagy szavakat használ, túl odaadó, kényeztető, túl szép és rózsaszín minden. Itt gondolhatunk a red flag típusú személyekre és a lelkünk is jelzi a piros, villogó fényeket.
Ezekre a megérzésekre figyelni kell és nem szabad tompítani magunkban a lelki figyelmeztető jeleket, az átsuhanó gondolatokat.
„tényleg ennyire fontos lettem neki, miközben 1-2x találkoztunk?”
„olyan gyorsan történik minden és csak sodródom és mintha nem én irányítanám a folyamatokat”
„olyan kitüntetett figyelmet kaptam, amiről álmodni sem mertem, aztán időről-időre a földre estem, mert egyáltalán nem figyelt rám, majd ha jeleztem ismét az egekig emelt”
olyan nyitott volt, mindig magáról mesélt, de biztos azért, mert azt szerette volna ha én megismerem őt jól….csak valahogy ebben maradtunk és rólam alig esett szó”
A lelkünk mindig érzi, hogy valami nem stimmel, csak elhesegetjük, jobb vele mint egyedül lenni, lehet velem van a baj én parázok ennyire, azért mert ő más mint én, attól még jó fej és jó vele találkozni. Hinnünk kell magunkban és a megérzéseinkben, még ha nem is látjuk, hogy mi zavar annyira, mitől érezzük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot.
Lassú folyamat, amíg a másik személyiségjegyeit racionálisan feltérképezzük és meglátjuk azt, hogy ő milyen személyiség.
Időre van szükségünk, hogy a másik lelki sérüléseit, csalódásait és védekező mechanizmusait meglássuk.
Minden ismerkedésnél bekapcsol a saját és a másik kötődési mintázata, amit talán sejtünk magunkról, hogy mi milyenek vagyunk, de nem látjuk pontosan azt, hogy a kétféle kötődési mintázat hogyan erősíti és gyengíti a másik személyiségét, kapcsolódási igényét.
Például egy félelemteli kötődési mintázatban felnőtt gyermek, egy biztonságos kötődésű másik felnőttel nehezen fog tudni biztonságos, szeretetteljes, harmónikus kapcsolatot kialakítani. Megjelenhet a túlzó ragaszkodás, a túlzó kényeztetés, hogy el ne veszítse a biztonságot, stabilitást közvetítő másik személyt.
Az ambivalens kötődési személynél pedig nagy valószínűséggel megtapasztalhatjuk az állandó hullámzást, hol fent – hol lent állapotot, hol közel enged-hol eltol magától állapotot, a másik személy pedig lehet, hogy abban bízik, hogy ha már tudott jó lenni a kapcsolat, tudott szeretni, akkor ezt meg lehet valósítani és állandósítani.
Ha a kötődési mintázaton keresztül nézzük a kapcsolódásokat nagyon nehéz általánosságokat írni, mert egy nagyon mély és összetett folyamat, hogy hogyan is működünk mi, hogyan kapcsolódunk máshoz, mennyire bízunk a másikban.
A beige flag esetében, amikor azt tapasztaljuk, hogy olyan általános, nincs benne semmi különleges, olyan normál a másik, olyan kiszámítható a viselkedése, nincs benne semmi extra….mindenki szeret utazni, mindenki szereti a filmeket.
A bemutatkozó lehet, hogy nem akar elvakítani bennünket, inkább stabilan önmagát szeretné megmutatni, beszélgetések alatt. Nyitottságot és kíváncsiságot vár, ahol kölcsönösen ismerhetjük meg egymást.
Tapasztalatom szerint ezek a bemutatkozó személyek, stabilabb, kiegyensúlyozottabb személyiségek, akik jó értékrenddel rendelkeznek, de már ők is óvatosak. Több idő kell nekik, lassabban haladnak, hogy kisebb esélye legyen a sérüléseknek.
Fel kell tenni a kérdést hullámvasúton szeretnénk ülni, vagy kényelmesen utazni ahol körül lehet tekinteni, meg lehet csodálni a másik lelkét kölcsönösen.
A biztonságos kapcsolódást és kapcsolatot keressük, vagy a nagyon extrém, egyedi, túlzó dolgokat, ami akár lelki sérüléseket és veszélyeket is rejthet magában.
Sokszor érezzük azt, hogy a biztonságos az túl unalmas….. a különleges pedig izgalmas. A kérdés, hogy párkapcsolati szinten mire vágyunk?
A biztonságra, a kölcsönösségre, az elfogadásra és a megértésre, vagy a kiszámíthatatlanságra és a bizonytalanságra?
Legutóbbi hozzászólások