Félek!!! Halljátok?!?

Családi Napló – 4/4. rész
Anya és apa veszekszik.

Egy kezemen is meg tudnám számolni, mennyi család tudja azt megvalósítani, hogy nem a gyermekeik előtt történik meg egy kisebb-nagyobb összezörrenés, vagy veszekedés.

Ha kisebb, akkor nem is baj, ha néha-néha szem és fültanúi a gyermekeink. Miért?

Bár megijednek, de valóságossá válik számukra, hogy az életben nem csak a teljes összhang és harmónia működik egy párkapcsolatban. Előfordulnak véleménykülönbségek, ellentétek, melynek megbeszélésénél adott esetben tanúi.

Láthatják, hogyan lehet képviselni saját álláspontokat, akkor is, ha a szeretett személyé más, hogyan lehet érvelni, érzelmileg bevonódni, megbántódni, feszültnek lenni, majd a közös nevező, kompromisszumok irányába elindulni.

Adott esetben bocsánatot kérni!

Persze ilyenkor Ők is feszültek, megijednek, hiszen a két szeretetszemély nem ért egyet, veszekednek.

Ezek a szituációk erősíthetik megoldásmódjaikat! Miért?

A gyerekek, rajtunk, szüleiken keresztül tanulják meg, hogyan kell kezeli a nehéz érzelmi helyzeteket, hogyan lehet más véleményük, miképp kell kiállni saját gondolkodásuk, szükségleteik mellett.

Amikor a gyermekek azt látják, hogy szüleik egyre gyakrabban veszekednek, kicsúszik a lábuk alól a talaj, elkezdenek félni, önmagukat hibáztatni. A biztonságosnak hitt családi meleg, egyensúly kiszámíthatatlanná válik, nem értik, hogy anya és apa miért nem értenek egyet, miért sértik meg szavakkal egymást, miért emelik fel egyre magasabbra a hangjukat.

Lehet, hogy eleinte kérik, hogy anya-apa ne veszekedjenek, vagy valamelyik szülő mellé állnak. Ha nincs foganatja, vagy feléjük is elkezd irányulni a veszekedés, megpróbálnak láthatatlanná válni.

A lelkük viszont nem tud. A saját szerethetőségük omlik porrá. Azt látják, hogy a szeretet szülők mintha nem szeretnék egymást, akkor lehet, hogy ők sem szerethetőek többé. Majd ez elmúlik és megint minden szép és csendes, ismét a szeretet dominál, majd jön egy újabb örvény.

Lassan pedig egyre gyakoribbak az örvények.

A szülők legtöbbször nem beszélnek arról a gyermekekkel, amit egyébként is látnak. Hiszen nem az Ő dolga.

Teljesen egyetértek azzal, hogy a gyermeket nem lehet, sőt TILOS bevonni a szülők közötti csatározásokba. Nem kell a szülőnek maga mellé állítania, a másikkal szemben, nem kell vele védekezni…

  • Ugye, hogy apád kezdte a veszekedést?
  • Még, hogy anyád elvisz a játszótérre, mindig én viszlek el programra, moziba, autót szerelni…
  • Anyád miatt van az egész, ő piszkál mindenért…
  • Apádat nem érdekli a család, sokáig dolgozik, hazajön, eszik és ő bejelenti, hogy fáradt. Mindent én teszek meg értetek….
  • Szerinted a fiad mit fog szólni, hogy megint nem leszel velünk a hétvégén?
  • Milyen példát mutatsz a lányodnak? Milyen háziasszony lesz belőle? Olyan lesz, mint Te.

A gyerekek nem tudják mi az igazság, nem tudják, hogy ezekben a szituációkban mi lenne a helyes. Álljanak az édesanyjuk vagy az édesapjuk mellé? Mindkét döntés rossz döntés, hiszen valakinek fájdalmat okoznak. Vagy az anyukájuknak okoznak fájdalmat, vagy az apukájuknak. Így csak azt élik meg a gyermekek, hogy hatalmas terhet tesz rájuk ez a helyzet, amit nem tudnak kezelni. Mindkét szülőt szeretik (még ha érzékelik is a valós helyzeteket), egyikőjük szeretetét sem akarják elveszíteni.

A gyermekek a gyermeki szinten vannak, a felnőttek pedig a felnőtti szinten, nem tudnak a felnőtti világ terheivel megküzdeni. Ők még gyermekek. Ha nekünk oly könnyen menne, (nekünk is nehéz ezeket a jelenlevő konfliktusokat kezelni, megoldásokat találni rá), akkor nem vonnánk be őket. A gyermekek pedig tehetetlenül fognak állni a törékeny szeretet előtt, melyet úgy éreznek elveszítenek.

Rengeteg tünet jelentkezhet ilyenkor a gyermekeknél…. mindenkinél más, minden gyermek másképp próbálja a bennük lévő feszültségeket kezelni.

  • romlik a figyelmük, nem tudnak koncentrálni a feladatukra,
  • ingerültebbek lesznek, könnyen összetűzésbe kerülnek a barátaikkal, pedagógusokkal,
  • gyakori magatartás problémák miatt kisodródnak a saját közösségeikből, pedagógusok védő hálójából,
  • egyre inkább bezárkóznak, senkinek nem tudják elmondani, hogy mivel küzdenek,
  • nem tudják megfogalmazni a félelmeiket,
  • szorongóvá válnak, pszichoszomatikus tünetekben nyilvánulnak meg lelki világaik (fejfájás, hasfájás, elvesztik motivációjukat, nem akarnak iskolába, óvodába menni, félnek az elszakadástól, problémák adódnak)
  • az elszakadás oly mértékben félelmetes, hogy folyamatosan a szülő mellett szeretnének lenni, mert akkor érzik a másikat és önmagukat biztonságban
  • magukat kezdik el hibáztatni, ők a rosszak, ők tehetnek arról, hogy a szüleik fáradtak, feszültek.
  • elkezdenek csavarogni, utcán, plázákban ütik el az idejüket, más nehézsorsú gyermekbandákkal találkozva.

Ezek csak az „enyhébb” tünetek. Hány gyermek kerül be a különböző gyermekpszichiátriára, mert már olyan rossz lelki állapotban vannak. Ahhoz, hogy igazi változás induljon el, nem csak a gyermeknek kell hatékony szakmai segítség, hiszen otthon minden folytatódik. Ilyenkor van szükség család- vagy párterápiára, hogy a szülők meglássák mennyire nehéz helyzetbe kerülnek gyermekeik. Azok a veszekedések, melyeknek szem és fültanúi, milyen szorongásokat okoznak gyermekeiknek.

családi veszekedés Sonkoly Zsuzsa családterapeuta

Vannak leleményes gyermekek, akik észreveszik, ha rosszul tanulnak, magatartásproblémák miatt az iskola behívatja a szüleiket, vagy pszichológushoz, kórházba kerülnek, átmeneti ideig enyhülnek a feszültségek.

Igen, mert a szülők elkezdenek a gyermek látható tüneteivel foglalkozni, rájuk terelődik a figyelem és nincs „idejük, erejük” saját nézeteltéréseikkel foglalkozni.

Ez persze hatalmas csapda a gyermekeknek, a szülők sem veszik észre hol kezdődött az egész, viszont a gyermekek évekig képesek fenntartani a rájuk terelődő figyelmet. Csak sajnos egyre komolyabb tüneteket kell mutatniuk.

Pár mondat a gyermekektől:

„Tudod milyen érzés, amikor azt hallom, hogy veszekednek és a válást emlegetik? Nem akarom, hogy elváljanak. Akkor inkább velem veszekedjenek, hogy miért verekedtem a suliban. Akkor nem mondják, hogy elválnak.”

„Utálom az esti balhékat. Nem tudok hova menni, hogy ne halljam, ahogy bántják egymást.”

„Azt kérik, hogy legyek jó és szófogadó! Miért? Ők azok? Én is kérem, hogy ne kiabáljanak egymással. Ne mondjanak csúnya szavakat egymásra. Persze ha én mondom….”

„Tudod miért jó a barátaimmal lógni suli helyett? Mert ők tudják mit élek át, ők meghallgatnak. Én nem vagyok nekik fontos, mert akkor figyelnének rám, hogy nekem ez milyen rossz.”

Belekönnyezem, amikor ezeket a mondatokat hallom. Kiabál a lelkük a békéért, a szeretetért, az odafordulásért. Mérhetetlenül fáj a lelkük és nincs kihez menekülniük.

Hogyan lehetne enyhíteni ezeket a fájdalmakat?

Ha már előttük történik meg a konfliktus, akkor nem elküldeni őket a szobájukba, hanem elmagyarázni nekik azt, hogy a felnőttek azért veszekednek, mert nem értenek egyet, mert szeretnék elérni, hogy a másik meghallja őket, tehetetlenek, mert már annyiszor elmondták és nincs változás. Kimondani azt, amit egyébként is látnak, hallanak.

Elmondani, hogy sajnálják, hogy részesei a veszekedéseknek, de kifogytak az eszközökből. Kimondani a gyermekek érzéseit, hogy biztos megijeszti őket ez a hangos szóváltás, félnek, hogy ezt, hogy fogják megoldani a szülei, félnek, hogy mit jelenthet az, ha nem békülnek ki.

Másrészt nagyon fontos elmondani azt is, ha este, éjjel, másnap kibékültek, sikerült valamilyen konszenzusra jutniuk. Ne csak a konfliktusokat lássák, hanem tudjanak a kibékülésről, a helyreállt rendről.

Sok esetben nem értik, hogy az esti veszekedésből reggelre, hogyan lett ismét ölelős szeretgetés. Nekik túl nagy a váltás, ha nem mondjuk el a megoldásokat, amit esetleg nem láttak.

 

Legfontosabb tanács, amit ilyenkor adni tudok, hogy beszéljünk, kommunikáljunk a gyermekekkel arról, amit érzékelnek. Ilyenkor rengeteg konfliktusmegoldási eszközöket is taníthatunk nekik, melyet magukba szívnak és alkalmazni tudnak saját életükben, iskolában, baráti kapcsolatokban.

A gyermekeket nem lila ködben kell nevelni, hanem megértetni velük a valóságot!!!

Meg fogják érteni! Hatalmas bölcsesség lakozik Bennük!

 

Szeretettel: Sonkoly Zsuzsa