A jó kommunikáció titka

A jó kommunikáció titka – Érzelmi kommunikáció 2. rész

Ha mondom, megharagszik – ha nem mondom, akkor én leszek ideges

Párkapcsolatunkban legelőször a kommunikációs problémákat érzékeljük életünkben.

A párterápiás üléseken sok finomhangolás történik a kommunikáció tengerén, mely néha nagyon viharos, tomboló, majd elcsendesülő és visszahúzódó. Természetesen mindezt az elfojtott érzelmek, csalódottságok, megbántódások mozgatják.

Annyi minden szól arról, hogy jól kommunikáljunk. Ezek pont olyan mondatok, mint az el kell engedni, tovább kell lépni, ne aggódj, nem kell félni…

De hiába tudjuk az eszünkkel, a szívünk nem csinálja rögtön azt, amit kérünk.

Hogyan kommunikálunk helytelenül?

1.) Nem mondjuk el, amit gondolunk, csendben maradunk.

Ezzel próbálunk vigyázni magunkra és a másikra. Ha nem mondom, nem fáj neki, nem bántom meg. Ha nem mondom, nem leszek sebezhető, nem látja a gyengeségemet.

Azt tanultuk meg, hogy ha megmutatjuk gyengeségeinket, gyengeségnek érzett érzelmeinket, akkor a másik vissza élhet vele, valahogy kevesebbnek érezzük Önmagunk. Pedig hiába nem mondjuk, bennünk van és bennünk marad. Csak máskor, máshol vagy máson tör elő.
Érzelmeink vannak, melyek nagyon is befolyásolnak. Befolyásolják cselekedeteinket, döntéseinket.

Azt gondoljuk, ha nem mondjuk ki, akkor elmúlik, majd az idő segít. Megyünk tovább, majd elfelejtjük. A szívünk nem felejt, elraktároz mindent, még a gyermekkori történéseket, megéléseket is, melyre lehet már nem is emlékszünk.

A ki nem mondott érzelmeink, gondolataink gyűlnek egy pohárba, mely egyszer túlcsordul és sokkal nagyobb áradat veszi kezdetét, mint az a pici kis patak volt. Ilyenkor érezzük azt, mintha minden dühünket, csalódottságunkat kiadtuk volna. Pont ettől lesz olyan megállíthatatlan, hogy minden egyszerre zúdul ki, olyan dolgok is, ami lehet nem is a témához kapcsolódik.

Ilyenkor akaratunktól függetlenül is megbánthatunk másokat, vagy megbántanak bennünket. Ezért nagyon fontos, hogy akkor mondjuk el a nehézségeinket, amikor történnek. Lehet, hogy el kell számolnunk 100-ig, aludnunk kell rá egyet, hogy tisztábban lássuk a dolgokat, de vissza kell térni és el kell mondani.
A későbbiekben leírom szerintem, hogyan célszerű.

2.) Elmondjuk a gondolatainkat, véleményünket, adott esetben az érzéseinket.

Meg kell védeni az álláspontunkat és ebben nem vagyunk túl erősek? Nem tudunk hatékonyan érvelni?

Lehet, de minél többször tesszük, annál ügyesebbek leszünk benne. Soha nem a teljes igazság van a birtokunkban, mi csak az igazság egy részét látjuk, azon a szemüvegen keresztül, mely az életünk során néha beporosodott, néha kitisztult. Saját életünk történésein át látjuk az igazunkat és elfelejtjük, hogy a másik fél, lehet, hogy másik szemüveget visel. Az ő élete másképp alakult, ezért másképp értelmezi ugyanazt a helyzetet.

Egy apró „játék”, melyet a terápiák alkalmával használok. A szemléltető helyzetek mindig jobban megmaradnak az emlékezetünkben.
Egy tárgyat letakarok egy kendővel, nem tudja senki, hogy mi van alatta.

Először az egyik személy teszi a kendő alá a kezét és körbe írja mit érzékel.
pl.: Íves dolgot érzek, mint egy U alak, vékony, keskeny. A másik személy azt mondja, én egy vastag, vaskos, henger alakot érzékelek.
Ugyanarról a tárgyról beszélnek? – Igen.
Ugyanazt a dolgot érzékelik? – Nem.
Igaza van mindkét személynek? – Igen.
Másképp látják, más oldalát érzékelik ugyanannak a tárgynak, helyzetnek, szituációnak.
Kitaláltad mi az a tárgy? Egy plüss elefánt. Az egyik résztvevő az ormányát fogta, a másik a testét.
Így kommunikálunk sok helyzetben.

Meg szeretnénk győzni a másikat a saját igazunkról, ő pedig bennünket.

Véleményem szerint fontos képviselni véleményünket, hagyni a másikat, hogy ő is így tegyen. Ha nem egyezik első hallásra a kettő, akkor a másik véleményét el kell raktározni, majd gondolkodni rajta. Persze ha döntésre kell jutnunk bizonyos helyzetben, akkor nem ilyen egyszerű.

Meg kell értenünk a másik személy véleményét, megérteni a különbséget, valamint a saját véleményünket mélyebben, összetettebben megmutatni, majd közös nevezőt találni.

A legjobb esetben azt érezzük, hogy mindkettőnk álláspontja érvényesült, nyertes-nyertes helyzetet tudtunk létrehozni.

3.) Elmondjuk, de megbántódik a másik fél. Elmondják, de megbántanak vele.

A legfontosabb, hogy hogyan kommunikálunk. Hogyan fejezzük ki gondolatainkat, érzéseinket.
Sok esetben, nem arról beszélünk, hogy mit szeretnénk, mi esne jól, mi bántott meg, hanem arról beszélünk mit csinált a másik, mit csináljon a másik.

pld.:
– Azért mert Te,…
– Te mindig azt mondod, hogy…
– Ne mond ezt, inkább menj ki és javítsd meg…
– Miért Te jobban tudod?
– Te sem szoktad…

Mi történik ilyenkor? Nem magunkról beszélünk, hanem a másikról. Támadva védekezünk, vagy védekezve támadunk. Megpróbáljuk megvédeni magunkat és rögtön rámutatunk a másik viselkedésére, hibájára.

Vagy megmondjuk neki, hogy mit csináljon. „Utasítjuk”, hogy mi is az ő feladata. Ha jól belegondolunk nem szeretjük, ha megmondják mit is csináljunk, hiszen tudjuk magunktól is, vagy ha nem, akkor is jobban esik, ha megkérnek rá.

Amikor a másikról kezdünk el beszélni, akkor nem képviseljük saját véleményünket, érzéseinket. Megmondjuk mit csináljon a másik, rávilágítunk, hogy ő is tud hibázni, neki is vannak gyengeségei. Ki kezdte előbb ezt a párbeszédet? Nem fogjuk tudni megmondani.

Csak azzal tudjuk megfékezni és megállítani, ha saját magunkról beszélünk, saját érzéseinket próbáljuk megfogalmazni. Sok esetben ehhez, erő és bátorság is szükséges, hiszen meg kell mutatnunk Önmagunkat, érzéseinket.

Amikor magunkról beszélünk, az érzéseinkről, akkor sokkal nehezebb vitatkozni velünk, hiszen az érzéseinket mi érezzük, nem pedig a másik fél. Mondhatja, hogy nem esett ez rosszul neked, viszont jelezhetünk, hogy rosszul esett, és ezt te most így érzed.
Az érzésünket egy másik személy megcáfolni nem tudja, az VAN. A mi érzésünk.

Hatásosabb az a kommunikáció, amikor az nyíltan, egyértelműen, tisztán önmagunkról beszélünk.

pld.:
– Örömet okoztál nekem, nagyon jól esett, hogy segítettél elvégezni ezt a munkát.
– Fontos nekem, hogy jól értselek. Elmondanád még egyszer?
– Amikor ezt mondod, megbántódom, mert azt érzem, hogy…
– Nekem az segítene, ha még egyszer elmagyaráznád….

– Ilyenkor érzem azt, hogy elutasítasz és én bezárkózom magamba, mert annyira fáj. Úgy érzem nem vagyok fontos a számodra.
Érzéseinket fejezzük ki, elmondjuk mi segítene nekünk ebben a helyzetben, mit szeretnénk kérni a másik féltől, vagy milyen mélységes fájdalmat érzünk.

Tudom, hogy sokan nem ezt tanultuk a szüleinktől, sem az oktatási intézményekben. De felnőttként a saját kezünkben a döntés, hogy fejlődünk-e, elsajátítunk-e új készségeket.
Az is igaz, hogy lehet, a másik fél nem így fog reagálni, nekünk pedig ismét figyelnünk kell, hogy mégis eszerint kommunikáljunk. Sok odafigyeléssel, gyakorlással elsajátítható.

Amikor feszültek vagyunk, érzelmileg instabilabbak, megbántódunk valamin, az a legnagyobb segítség, ha CSAK meghallgatnak. Ilyenkor az érzelmeink káoszát éljük meg, érzelmeink területén sodródunk. Hiába mondanak jobbnál jobb ötleteket, megoldási javaslatokat nem jut el hozzánk, vagy ha mégis eljut, még jobban idegesek leszünk, még inkább fáj, mert valaki nálunk okosabb, higgadtabb, ő tudja az igazak igazát. Nem vagyunk erre befogadóak, mert az érzelmi és az értelmi szint nem ugyanott mozog.

Ezeket én a kéretlen tanácsoknak nevezem.

Teljes jószándékkal szeretne a másik segíteni, ötleteket, megoldásokat javasolni, de amíg nem kérjük ezt, addig úgy érezzük egyre gyengébbek vagyunk, nekünk nincs ehhez képességünk, mi nem vagyunk olyan okosat mint a „tanácsadó”.

Csak akkor tudunk befogadókká válni a tanácsokra, megoldásokra, ha lecsillapodtak az érzelmeink, már kilátunk belőle és mi is átevickéltünk az értelmi szintre, ahol a megoldásokat keressük. Ilyenkor tudunk partnerként nézni társunkra, kollégánkra, elfogadjuk a tanácsait, hiszen ugyanazon a szinten állunk már.

Ehhez viszont meg kell várni, hogy elmondjuk a bennünk lévő történéseket, érzéseket, majd lehet, hogy rátalálunk saját megoldásainkra, vagy akkor már mi magunk kérünk tanácsot, megoldási javaslatokat. De ehhez, már mi magunk adtunk zöld utat, mi kérjük a megoldásokat.

Mi is megy végbe bennünk?

Ha a párod figyelt és meghallgatott, akkor érzed azt a biztonságot, hogy megnyílhatsz számára, megmutathatod az érzelmeidet, (akár düh, csalódottság, keserűség, elkeseredés, tehetetlenség….) Érzed, hogy számíthatsz rá, fontos vagy, érzelmileg elérhető számodra. Mind ezáltal értékesnek érzed magad, nem pedig gyengének, tudatlannak, ostobának, akinek még egy ötlete sincs jól kezelni a szituációt.

Így viszont, ebben az érzelmi biztonságban, már tudsz tanácsot, javaslatot kérni tőle, vagy a kérdése kapcsán a saját válaszodat, megoldásodat megtalálni, de ez már egy konstruktív, előre vivő beszélgetést szül.

Mindketten azt érzitek majd, hogy ez jól esett a lelketeknek, a társad megélhette, hogy ő jó, mert jól tudott MELLETTED lenni, Te pedig a megértést, támogatást, figyelmet élted meg, ami érzelmi biztonságot eredményez kettőtök között.

Milliónyi dolog van, amit nem tudunk befolyásolni, de ezt IGEN! A kommunikáció tanulható, fejleszthető, viszont felelősséget kell vállalnunk önmagunkért, fejlődésünkért.
Bízom benne, hogy 1 gondolatot el tudsz vinni magaddal és megpróbálod működik-e.

Kapcsolat erősítő napokat kívánva: Sonkoly Zsuzsanna